Egy szívemnek kedves est kimaradt az eddigi beszámolóimból. Ha az ember viszonylag hosszú időre kiszakad otthoni környezetéből, a túrórudinál és a megszokott mellékhelyiség meghittségénél sokkalta jobban hiányol két dolgot: a családját és a barátait. Természetes jelenség hát, hogy többre is értékeli a velük töltött időt.
          Bár az indulás időpontja még a (közeli) jövő homályába veszett, ideje volt összegyűlnünk egy (az elkövetkező félévben) utolsó, kellemesen szétfolyó együttlét erejéig. A farkasember ezúttal távol maradtak, de volt azért volt itt mindenféle furcsa szerzet: szolnoki, győri, budapesti, sotés, bme-s, szabadfoglalkozású, kicsi, nagy, formás, széteső, de mindnyájuknak ott volt a helye a családias kis cirkuszi truppban. A legszebb az volt, hogy láthattam, amint jól szórakozik együtt egy olyan társaság, akikről egy nappal korábban felvázolva egy szociális hálót, igencsak foghíjas gráfot kaptunk volna.
          Képek csak tartós szinapszisok formájában maradtak fenn az estéről, melyeknek egy része kicsit girbegurbára sikeredett a transzporterek óvó zugaiban menedéket kereső molekulák hatására. Köszönöm minden adathordozónak, hogy eljött, remélem, nektek is olyan szép emlék marad, mint nekem!
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.